logo

Rokolya Gábor: Dr. Gidófalvy István a szövetkezet alapító

6099 Ft.

5790 Ft

Rokolya Gábor: Dr. Gidófalvy István (1859-1921) a szövetkezet alapító

Készleten: 10 db

Mennyiség:

Leírás

„A tanácskozás megkezdődött. Abády ismertette a szövetkezeti gondolatot. Azt az erőt vázolta, mely a szervezett összetartásban van. Hivatkozott a szászokra, kik már régóta hatalmas szövetkezeti életet éltek. Idézte az országos mozgalom adatait és miután megpróbálta mindezt népiesen magyarázni, ami nem nagyon sikerült, néhány lendületesebb mondatot vágott ki és azzal végezte:- Segíts magadon és az Isten is megsegít!”

Ezekkel a szavakkal rajzolta meg Gidófalvy István szerepét és személyiségét Abády Bálint alakjában Bánffy Miklós, az Erdély trilógia szerzője.

 

Gidófalvy Istvánt személyiségének altruista, jóhiszemű vonásai szükség szerint vonzották az alkotó pályájának kezdetén kibontakozott szövetkezeti mozgalomhoz. Erre indíttatást részben gróf Károlyi Sándortól, a szövetkezeti mozgalom országos vezetőjétől, részben pedig Szász Domokos református püspöktől kapott. Ugyanakkor nem szabad arról sem megfeledkezni, hogy szabadkőműves páholy tagja is volt. Így a jótékonyság, a közért való tenni akarás eszméje áthatotta az egyéniségét. Több évtizedes szövetkezeti munkássága alatt töretlenül hitt abban, hogy az emberek a szövetkezeti eszme megvalósításával, a szövetkezéssel javíthatók és a szegényebb néprétegek gazdaságilag felemelhetők.

Paraméterek
Sorozat Studia Notarialia Hungarica – Közjegyzői tanulmányok
Sorozatcím STUDIA NOTARIALIA HUNGARICA TOM. XXV.
Sorozatszerkesztő Rokolya Gábor
Cím Dr. Gidófalvy István (1859–1921) a szövetkezet alapító
Szerző(k) Rokolya Gábor
Kiadó Közjegyzői Akadémia Kiadó
Nyelv magyar
Oldalak száma 172
Súly (g) 634
Méretek (mm) 230 * 210 * 14
Kiadás éve 2018
ISBN 978-615-80943-0-6
ISSN 1416-5635